Ják Szent György-templom liturgikus terének megújítása

Meghívásos pályázat II. helyezés

Jahoda Róbert okl. építészmérnök, vezető tervező

Bakonyi Beáta belsőépítész, okl. építész tervezőművész

Botka Fanni okl. építőművész

Nagy Máté PhD okl. építész tervezőművész, éremművész

Polyák János Ferenczy Noémi-díjas üvegtervező művész

Szén Molnár Tamás belsőépítész, okl. építész tervezőművész

Torma Kata építőművész

A terv bemutatása

„A templom legfontosabb, központi és létesítő erejű térszakasza a szentély, középpontjában az oltárral”.[1]

A tervezett oltár szimbolikája a csodálatos kenyérszaporítás eseményére utal (Mt 14,13-21). Az evangéliumi részlet az utolsó vacsora csodáját vetíti előre. Az oltártest nem szögletes. A parametrikusan generált, enyhén lágyított, kosárra emlékeztető formáján megjelenik az öt kenyér és a két hal szimbóluma. Alulról fölfelé haladva a csiszolt kő felülete fokozatosan válik természetesebb, durvább megmunkálásúvá. Szemcsézettsége a csodában részesült tömeget jelképezi. Fontos elem ez is, hiszen a tömeggel kapcsolatban hangzottak el a Megváltó vigasztaló szavai: „Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket.” A természetesen érdes felület hirtelen újra teljesen finomra csiszolt felületben folytatódik az oltár tetejéhez érve, kiemelve a mensa lapját, Krisztus jelképes testét az oltár tömegéből.

„Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!” Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.”

Mt 14,13-21

Az oltárt és az ambót együtt formáltuk meg. Kerültük a szimmetriát, de a két forma érzékeny egymás jelenlétére.

[1] Földváry Miklós István: A latin rítusú templomtér kialakításának mai lehetőségei

A szakmai zsűri értékelése

A pályamű elmélyültsége, szellemisége és művészi kvalitása nem csupán a beadott pályaművek között, hanem szélesebb körben is kiemelkedően figyelemre méltó. Egyetlen, de erősen vitatható része az áldoztatórács javasolt elbontása, még akkor is, ha az alapkoncepció lényege láthatóan teljes egészében e helyzetre épül. A pályázati kiírás a 19-20. század fordulóján készült berendezés egységének megtartását írta elő, ezzel leglátványosabb elemének, az áldoztatórácsnak az eltávolítása nem egyeztethető össze. Az áldoztatórács hiánya a főszentélyt teljes mértékben kitárja a hosszház felé, felszámolva annak intimitását, gyengítve önállóságát, a hierarchiában betöltött szerepét.

Mindamellett a pályamű a feladat liturgiai részére koncentráltan és egészen kivételesen gazdag eszmei tartalommal áll a feladat megoldásához. Csak igen ritkán tapasztalható, pontosságra és teljességre való törekvéssel közelíti meg a templom szentélyében zajló liturgia misztikus voltát, mindezt ráadásul beleéléssel és művészi erővel teszi. A terv óriási értéke, hogy a teljes templomtér számos feltárt, konzervált és bemutatott történelmi rezdülésével körülvéve a figyelmet az épület létesítésének lényegére, a liturgia helyszínére akarja és tudja irányítani. Ennek megvalósítását az a fajta, az öncélúságtól nagyon messze álló egyszerűség jellemzi, amelynek egyedüli célja a szellemi lényeg minél teljesebb megragadása és érvényre juttatása, s ami oly messze áll a ma oly divatos „minimalart”-tól. A tervezők a szentélyt és benne az oltárt az egész épület „létesítő erejű térszakaszá”-nak nevezik és akként is kezelik.

A választott kiindulási képeszköz – a csodálatos kenyérszaporítás és nem az utolsó vacsora –, meglepő, egyben intuitív fölvetés az új berendezési tárgyak, az oltár és az ambó megformálása által közvetíteni szándékozott szellemi tartalom alapjául.

Rokonszenves gondolat a két fő berendezési tárgy, az oltár és az ambó formájának érzékeny, egymásra utaló kapcsolata, a tárgyformálás aszimmetriájának koncepciója is. Az asszisztencia új székei viszont kissé túlzott hangsúlyt kaptak.

Az örökmécses ötletes, újszerűsége dacára sem hivalkodó, gondolatébresztő. Elhelyezése bizonyos értelemben szerencsés, hiszen falroncsolás és az oltárkép takarása nélkül, a meglévő tabernákulum közelében, a főoltáron kapott helyet, ugyanakkor kissé esetlegesen került az oltár egyik oldalsó részére.

A tiszta egyszerűség, a lényegre koncentrálás a sterilitás határát súrolja. A szőnyegek, drapériák szándékos mellőzése elvi szinten érthető, ám a középkori templomról alkotott téves idea leképeződéseként is értelmezhető. A középkori templomokról ismert leltárak számos textilnemű alkalmazásáról tanúskodnak.

Szellemesek és ötletesek a terv liturgikus tér növelésére bevetett javaslatai (pl. oltárlépcső méretének csökkentése), bár megvalósításuk jelentős gyakorlati problémákat vetne fel.

Összességében véve, mivel a terv nemcsak a pályaművek közül, hanem a hasonló feladatok ismert megoldásai közül is messze kimagasodik, megérdemelné, hogy a jobb megítélés érdekében készüljön róla egy olyan látványterv, ami az áldoztató rácsot megtartva, egy kevésbé idealizált, valóságos környezetbe helyezve mutatná meg a tervezett látványt.